Halihó.~
Nem tudom, hogy ti hogy vagytok vele, de engem nagyon boldoggá tett ez a mai jó idő.
Reggel már nagyon elterveztem a napomat, csak az a baj, hogy ennek a fele sem sikeredett.
Kettő matek óra egymás után, ami tulajdonképpen enyhén meglepett, de ugye erre magasról tesz az összes tanár. Csak boldogítja őket a tudat, hogy mi jó gyerekek módjára tanulunk és figyelünk. Már aki.
Sosem voltam ünneprontó, de nekem valahogy valami, vagy éppenséggel valaki mindig elrontja a napomat.
Ma éppenséggel a "valami" szócska fejezi ki a legtökéletesebben az egészet.
Lázas lettem. Viszont azt, hogy miért és legfőképp azt, hogy minek, még most sem tudom.
Anyukám szaladt hozzám a suliba és hazafuvarozott.(Istennek hála, hogy nem kellett gyalogoljak.)
Na de lényegtelen. Jöjjön a mai adagom.
*
Gondolatok:
Vajon tisztábban látnám azt, hogy mi a jó nekem, ha nem többféle dologra koncentrálnék?
Miért aggódom más dolgai miatt, és miért teszek magasról a saját problémákra?
Nem találok sokszor megoldásokat, egyszerűen a tipikus "meg akarok halni" lehetőség tűnik a legkönnyebbnek, de rájöttem egy hozzám közelálló személy jóvoltából, hogy ezzel a lehetőséggel nem magammal tolok ki, hanem a szeretteimmel. Igen, ez igaz...
Bárcsak ne nekik fájna, ha én eltűnök.
Na meg a másik kérdéses dolog: Miért mindig az taszít el magától, akit mindennél jobban szeretek?
Itt a válasz: Mert sosem az kell nekünk, akit megkaphatunk és aki harcol értünk, hanem az, aki 1 hét után szakít/megcsal/átver stb...
Oké, nem mindenkinél van így, de most a saját szerencsétlen életemet vetettem fel.
*
/NapiAngi/
( ha ezt írom, akkor valami kis érdekesség következik.)
死ぬために生まれて
*Saját szerzemény*
"Amikor még csak úgymond "vadidegenek" voltunk egymás számára,
sosem gondoltam volna, hogy valaha is érted fogok sírni.
Akkor még nem fájt, s nem bántam.
Aztán hitegetted, hogy lehet valami, majd mint egy idegesítő kislányt, elutasítottál.
Azt mondtad, hogy felejtselek el.
Nekem ez nem ment.
Okot nem adtál rá, csupán kimondtad.
Majd kiderült szép lassan minden.
Mást szerettél, s te ezt eltitkoltad előlem.
Egyre jobban löktél el magadtól.
Mostanra már nem köszönsz, nem beszélsz velem, s nem is hülyéskedünk.
Csak nézel rám a folyosón, s némán elmegyünk egymás mellett.
Én várok rád már rég.
Most is várok.
S várni is fogok.
Ha kell, örökké."
